2017. február 5.

Holden Rose: Hófehér kelepce – blogturné + nyereményjáték

Az első blogturném, és ráadásul egy olyan sorozat legutóbbi részével, amit harmincon felül is nagyon szívesen olvasok. Howard és barátai pillanatokon belül be tudják lopni magukat a gyerekek és felnőttek szívébe egyaránt.

Ebben a történetben Nita és Howard egy szállodában rekednek többed magukkal, mert a hó elzárja őket mindentől. Azonban túl nyugodtak nem lehetnek, mert nem csak ártalmatlan diákok és vendégek kényszerültek pihenőre, de két bankrabló is az épület fogságába került… Howard tolmácsolásában pedig most mi is megismerhetjük a történetet.


***

Január 31-én a Könyv extrák blogon kezdetét vette a Hófehér kelepce blogturnéja, mely most érkezett a második állomására.

Amikor a kezembe kerül egy Holden Rose-könyv, mindig szívesen vetem bele magam; és sosem csalódom. Újra és újra meg tud lepni.

Ebben a történetben Gil egy kicsit háttérbe szorul, mivel úgy döntött, a síelés helyett a repülőgépmodell-gyűjteményét rendezgeti. Viszont kapunk egy új szereplőt, Kait, aki nem is annyira veszélyes fiú, mint amilyennek első pillanatra látszik. Jó meglátásaival még segíti is Howardot a nyomozásban.


Nita és Howard civódásán nem lehet nem mosolyogni, ahogy azon sem, hogy a fiú lépten-nyomon bajba kerül. Szinte egy lépést sem tud tenni anélkül, hogy valaki vagy valami miatt magára ne vonná Patkány Edna (vagy egy morcos vendég) szúrós pillantását.

Hiába próbálja magát meghúzni. Ráadásul már a megérkezésük estéjén bankrablókra lesz figyelmes. S mit is tehetne? Persze, hogy szimatolni kezd.

Sok gyanúsított kerül fel a listájára, de a végén persze kiderül, ki áll a rejtély hátterében.

Most sem csalódtam, főleg mert rekord idő alatt kiolvastam a könyvet. Egyre jobbak és jobbak lesznek a történetek. Ajánlom őket minden gyereknek és gyermeklelkű felnőttnek. :D

Köszönet illeti Holden Rose-t, amiért megszervezte ezt a blogturnét, és ezáltal lehetőséget kaptam arra, hogy egy kis csapat részeként elolvashassam ezt a remek könyvet. Továbbá a Főnix Könyvműhelynek is hála, amiért gondozza e remek sorozatot.

A következő állomáson is tartsatok velünk, amikor is a blueisthenewpink blog véleményét olvashatjátok. ;)


***


~ Nyereményjáték ~

Amennyiben szeretitek Howard történeteit, érdemes január 31. és március 2. között velünk tartanotok, hiszen tiétek lehet a három nyereménykönyv egyike. Ehhez mindössze annyit kell tennetek, hogy ellátogattok IDE, és követitek a játékszabályt. :) Minél többször látogattok el oda, annál nagyobb eséllyel indultok!. :)

***

Fülszöveg

Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és még nem tudok síelni.

Ráadásul, ahogy a dolgok állnak, ez a legkisebb gondom, mert a szállodát teljesen elzárta a külvilágtól a hó, így itt ragadtunk. Huszonkét gyerek, három tanár, négy fő személyzet, tizenkét vendég, köztük két bankrabló.

Gil azt mondja, semmi gond nem lesz, ha nem ugrálunk. De ő nincs itt, csak Nita, és én, a fehérség közepén. Na, meg ez a nagy csönd.

Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése